2011. augusztus 17., szerda

Éjszaka a vadasparkban

Rég voltam már a Vadasparkban, rengeteg állat érkezett míg nem voltam, egy csomó újítás történt, amiről mind a hírekből értesültem, így mikor szombaton, néném meghívott kapva kaptam az alkalmon, nem is beszélve arról hogy éjszakai túrán még soha nem voltam így csak még izgatottabb voltam, tudni illik a legtöbb állat éjszaka aktív. Sötétedés előtt 2 órával már ott voltunk, hogy azért világosban is körbe tudjunk nézni. Nagy élmény volt az egyszer biztos, példának okáért rengeteg állat hangját hallottam, amit eddig még nem, ott volt a sörényes farkas, amiket eddig nem hogy "dumálni", de még mozogni nem láttam, most pedig oda jött hozzánk és nyüszített, az egyik bagoly is lelkesen mondta a magáét.
Az egyik alpaka pedig kiszúrt magának, egy kicsit be is paráltam, tudom, hogy nem bánthat meg,  de az a nézés, ha szemmel ölni lehetne... és még követett is végig a kifutó mentén, pedig mikor megláttam még meg is dicsértem a pánkos séróját, lehet ezt vette magára... XD
Ami vicces egy kicsit, hogy az  egyik legnagyobb élményünk az őzike volt, aki csak betévedt a vadasparkba és karnyújtásnyira sétált el mellettünk, mi meg szoborrá meredve csodáltuk, még levegőt se mertünk venni, nehogy megijedjen.
A másik nagy élmény a más besötétedés utáni programok keretében az oroszlán etetés, pontosabban, mivel a tigris etetésből nem láttunk semmit ezért hamarabb az oroszlánokhoz mentünk és nem hiába, ugyanis szegénykék be voltak zárva és fel-le járkáltak az üvegnek dörgölőzve, szóval szó szerint egy üveg választott el tőlük. Az az igazság, hogy eddig nem nagyon rajongtam az oroszlánokért, a tigrisek és a pumák már magukban lenyűgöztek, de ilyen közelről látva az oroszlánokat meg kellett állapítanom, hogy szépségben ugyan ott állnak mint az előbb említett nagymacskák, lenyűgöző és talán kicsit sokkoló látvány is ilyen közelről látni egy ennyire gyönyörű állatot.
A zsiráfok a nagy újdonság, le is ragadtunk, vagy 20 percig, igaz a többiek kajáltak, én viszont végig néztem őket és el is gondolkoztam azok, hogy szépek, és lenyűgözőek az állatok és olyan szomorú őket így bezárva látni, igaz elég nagy terük van de mégsem a szabad.
Na de inkább koncentráljunk a vidám dolgokra, már este zseblámpa vényénél végre megláttuk a vidrát is, ami le is csapott minket a vizével, kis cukkancs XD
Ja és el ne felejtsem itt a miért a legjobban vártam az egészet, simogattam kígyót (na jó szerintem mondjuk tuti sikló volt, de akkor is), imádom a kígyókat, nem tudom miért, tartani viszont most már lehet nem fogok, mert a patkányvacsorájánál elbőgném magam, lévén hogy két husigolyómat túlságosan szeretem. De a tapizásnak itt még nincs vége mert egy ezerlábút is megsimiztem, meg egy óriás csótányt is és nagyon cukik voltak, nem is gondoltam.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése