2011. december 20., kedd

Ünnepekre hangolódva

Kezdem érezni a közelgő "ünnepi" hangulatot. Mostanában rászoktam a 9 órakor kitápászkodok az ágyból dologra, tudom jó nekem, bár szívesen kelnék fel hamarabb, hogy mehessek munkába... Ma viszont már fél 6-kor fent kukorékoltam és agyaltam, hogy mi mindent kell még venni, csinálni és rohangálni. Van egy pár éves elméletem miszerint:

A karácsony este azért békés és boldog, mert az előtte lévő hajtásban mindenki kifárad és kiveszekszi magát.

Ha őszinte akarok lenni, nem emlékszem olyan esetre, amikor karácsonyfa díszítésnél minimum egy besértődés ne esett volna, akárki részéről is. Viszont így minden este béke volt és sok mosoly. :)
Egyenlőre azonban csak a hajtás van, az idén is az én feladatom a sütés, legalább is a nagy része, na nem kell megijedni, anya is velem aszalódik a konyhában, csak ő épp főz és nem sütöget. De rám marad a takarítás és ugyan egy kis panelban lakunk, mégis csak időigényes a legeldugottabb  zugot is "felnyalni" a padlószőnyeg kikeféléséről nem is beszélve, mindezt úgy kalkulálni, hogy a panelban a dolgok 2 nap alatt 1centis porral burkolóznak be. Valamint ott van még a vásárlás is, pedig már annyira bele éltem magam, hogy nem kell semmit vennem, de ez is mutatja a naivitásom. Végül is mit is vártam hiszen csak ma reggel döntöttem el, milyen sütik, torták lesznek. Aztán ott van még az ajándék kérdés is, december első hetében elmentem bevásárolni ajándékok terén, de most rádöbbentem, hogy apának még mindig nincs ajándék, unokatestvéremnek pedig ötletem sincs mit kéne adni. Aztán ott vannak még barátnőim is, velük kapcsán jöttem rá, hogy abszolúte semmi kreativitásom, így nem is csoda, hogy nem vettek fel képi ábrázolásra, az meg pláne nem, hogy nem tudom kitalálni, mit is kellene nekik gyártani...
Egyszóval kerülget a téboly és az álmatlanság, de ennek függvényében legalább K békés karácsonyom lesz XD

2011. december 19., hétfő

Fonalgömb

Elkészítettem az egyik dísztípust a sok közül, amit felsoroltam pár poszttal ezelőtt. Többféle képen is kipróbáltam, már ami a kötőanyagot illati pl.: sűrű ragasztós víz. Végül még is csak a keményítőbe áztatottak maradtak életben, ugyan féltem, hogy a fekete fonalat majd elszínezi, de végül semmi baja nem történt a fonalnak.

Először is felfújtam a lufikat, ami erősen igénybe vette a tüdőmet mivel vízibombához készült lufik voltak, de akinek nincs esze az szenvedjen, ugye... A keményítőt felráztam egy kisit, majd a kb. 1méter hosszú fonalakat (de kinek mi esik jól) beleáztattam kb. 5 percig. Végül a lufik köré tekertem a fonalat és 1 napig hagytam száradni, néha megforgatva. Miután megkeményedett a lufikat egy tűvel kiszúrtam és kiszedtem a kész fonalgömbből. Amire érdemes figyelni, hogy a lufikat jól kössük meg, mert nekem is egy csomó leeresztett még száradás előtt, valamint mikor tekerjük körbe a fonallal akkor a lufi száját ne szorítsuk nagyon körbe, mert ott tudjuk, majd a végén kiszedni a kidurrantott lufit.

Ezt használja anya a horgolt angyalkákhoz is


R.I.P. Ponytail

Egy kis szösszenetet akartam írni a több mint 10 évig hordott és növesztett majd 60 centis hajam emlékére, amitől szombaton vettem búcsút. Úgy gondoltam nem árt végre egy kis változás, ha pedig nem tetszik, akkor majd úgyis visszanövesztem. Miért lett még is egy tanulmány a szösszenetből? A levágott kis cafatomat (hisz már 2 éve csak hátul hosszú a hajam) felrakva facebookra, megleptek a reakciók és megfogalmazódott bennem a kérdés: Mi ez a kultusz a haj körül?

A haj az egyik leggyorsabban növő szövetünk, egy átlagos ember fején körülbelül 100 ezer hajszál van. Ez a szőrzet védi fejünket az időjárási hatásoktól, de akár kisebb ütésektől is. Fénye, tartása árulkodik étkezési szokásainkról, egészségi állapotunkról, hangulatunkról.

Sok féle típusa, formája létezik, egyenes szálútól egészen a gyapjasig, van vékony és erősszálú, valamint rengeteg árnyalatú (még ha a hajfestékeket nem is vesszük számításba).

Bizony a történelem során a haj kultusz is változott, ahogy az ezekkel szemben támasztott előítélet is. Vegyük példának a vörös hajat, a középkorban ugyan kívánatosnak számított, még is a prostituáltakat ábrázolták ilyen hajszínnel. A boszorkányüldözések fénykorában pedig egyértelmű jel volt a „bűnösségnek”, még a Malleus Melficarum-ban (Boszorkánypöröly) is említést kapott. Majd a középkor letűnésével I. Erzsébet divatba hozta vörös loknikat. Napjainkra pedig a szenvedély és a szexualitás egyik jelképévé vált.
I. Erzsébet
A szőke haj viszont számomra érdekes, ugyanis jelen korunkban egyszerre az ideál megtestesítője és a teljes agyi sötétség mintapéldánya (ugye, ugye az a sok „csúnya” szőkenős vicc). A szőke haj kultusza egészen Róma virágzásáig nyúlik vissza, ahol a nők megirigyelve a germán rabszolgalányok arany fürtjeit, sáfránnyal és kamillával próbálták világosítani hajukat, ha ez nem jött be, akkor a rabszolgalányok búcsúzhattak tincseiktől, amit utánuk a ház úrnője büszkén viselt parókaként a fején.
A haj színe persze még nem minden, hisz ott van még a frizura kérdése. Régen státuszszimbólumként is szolgált, elég ha csak megnézzük a frank történelmet, ahol a hosszú haj a királyi család kiváltsága volt, vagy a görögöket, ahol a hosszú haj a férfi erejét is szimbolizálta, így a rabszolgáknak rövidre kellett vágni hajukat. Ha nem hosszú haj akkor pedig ott van a barokk kor rizsporos méteres parókakölteményei, amik miatt akár falat is kellett bontani.

Természetesen a haj nem csak státuszszimbólum, de vallási szempontból sem elhanyagolható. Egy nem régi tanulmány szerint például az egyiptomiak a holttestek haját egyfajta zselével kenték be. Indiában pedig ma is bevett hagyomány, hogy az évekig növesztett hajat áldozatként mutatják be, nem mellékesen a parókagyártás nagy örömére. De ott van még a punk kor gyönyöre a felállított tarajos sokszínű haj, ami magában már a lázadás egy szimbóluma lett. (bár lehet ezzel a punk-ok nem értenek egyet) Vagy a rasztahaj, ami nem csak egy viselet, hanem egy egész életmód/ életszemlélet kinyilatkoztatása.


Egy bulvár oldalon pedig a következőt jelent meg: "Ha valaki rövidre vágatja a haját, tudattalanul ugyan, de azt jelzi: már nem kívánja annyira a szexet, nem érzi magát nőiesnek - állítják a szexuál-pszichológusok." Ennek fényében jöttem rá, hogy napjainkban ugyan az egyenjogúságot hirdetik, még is erősen élnek a sztereotípiák, még ha csak tudat alatt is: Egy nő legyen hosszú hajú, egy férfi pedig kefefejű.

Tehát itt tartunk megszabadultam a hosszú hajamtól, így sokak szerint hülye vagyok, a tanulmányok alapján pedig még frigid is…



A levágott cafatka lófarkam X3

2011. december 7., szerda

CocoRosie - Gallows

Biga fedezte fel és mutatta meg nekem, én pedig azon nyomban beleszerettem, a dallam, a szöveg, a klip minden annyira tetszik benne, hogy az elmondhatatlan *-*


2011. december 6., kedd

"Üssétek le a fenyőt!"

Nem mondanám, hogy karácsonyi lázban égek, de lényegesen jobban foglalkoztat, mint például tavaly. Sokak számára nem túl meglepő hír, hogy az Alice Csodaországban az egyik nagy kedvencem és miután megláttam, hogy van karácsonyfadísz. Nagyon izgatja a fantáziám, na meg csorgatom a nyálam rendesen, de valamit kieszelek, hogy legyen nekem is, minimum rajzolok vagy nyomtatok valami kis papírfecnit. Azonban más remek ötleteket is láttam és több mint biztos hogy egy párat kipróbálok majd :3






Ahogy említettem minimum egy hasonló jellegűt szeretnék majd csinálni:


...és amik még tetszenek:
quilling technikás gömb

Ez ha jól sejtem égethető gyurmából van
(valószínű, majd kombinálom a quilling-gel)

Ezt meg már régen ki akartam próbálni *-*

Cuki gombos
(Biga ha olvasod te jutottal róla eszembe :3 )


Végül, lehet nem annyira karácsonyi, bár felfogható romlott mézeskalácsfigurának XD
Sőt lehet csinálok is mézeskalácsból, hogy legyen mivel anyát fárasztani X3

2011. december 2., péntek

Cyndi Lauper - Time After Time

Be kell vallanom ebben a változatban először még a Romy és Michelle című filmben hallottam és már kiidegelt, hogy nem találom sehol úgyhogy rá is hagytam a keresést pár évre... Azonban pár napja hallottam újra a tv-ben és kutatóakcióra indultam, mire megtaláltam ezt a változatot már kezdtem feladni, na nem mintha annyira el lett volna rejtve épp csak egy duettet kerestem...



Lying in my bed I hear the clock tick,
And think of you
Caught up in circles confusion
Is nothing new
Flashback warm nights
Almost left behind
Suitcase of memories,
Time after

Sometimes you picture me
I'm walking too far ahead
You're calling to me, I can't hear
What you said
Then you say go slow
I fall behind
The second hand unwinds

If you're lost you can look and you will find me
Time after time
If you fall I will catch you I'll be waiting
Time after time

If you're lost you can look and you will find me
Time after time
If you fall I will catch you I will be waiting
Time after time

After my picture fades and darkness has
Turned to gray
Watching through windows you're wondering
If I'm OK
Secrets stolen from deep inside
The drum beats out of time

If you're lost you can look and you will find me
Time after time
If you fall I will catch you I'll be waiting
Time after time

You say go slow
I fall behind
The second hand unwinds

If you're lost you can look and you will find me
Time after time
If you fall I will catch you I'll be waiting
Time after time

If you're lost you can look and you will find me
Time after time
If you fall I will catch you, I will be waiting
Time after time

Time after time
Time after time
Time after time

2011. december 1., csütörtök

Aoi Bungaku Series

Egyik nap Biga ura (?) vagy legyen inkább Mr. Biga ? Ezt még meg kell tárgyalni XD
A lényeg az, hogy kérdezte tudok-e ajánlani valami elvontabb animét. Ekkor döbbentem rá, hogy én lényegében eddig csak nyálas vagy humoros animéket néztem csak, de azért beajánlottam neki a Pokoli lányt, aztán eszembe jutott az Aoi Bungaku Serie, amit ugyan addig a napig nem láttam, de rég megakartam nézni és ha nem is hú de elvont, de komolyabb anime. Azt nap aztán meg is néztem mind a 12 rész.
Különösebb ismertetőt nem szándékozom róla írni, ugyanis az Anime Addicts oldalán nagyon szép és részletesen le van írva minden. Egy javaslatom azért lenne, ne akkor nézzétek meg az animét, amikor el vagytok kenődve.

Egy biztos mély benyomást tett rám, az első történet főként. Ha mondhatom sajnos sok hasonlóságot fedeztem fel magammal, legalábbis ami az érzelemvilágot, vagy a gondolkodásmódot illeti. Elgondolkodtató az biztos és nem vidít fel túlságosan. Engem még is lenyűgözött, és nagyon neheztelem, hogy a könyv maga nincs lefordítva magyarra, pedig azt hiszem ez lenne az egyik kedvencem. Az történeket grafikái gyönyörűek. OBATA Takeshi és Kubo Tite elég híresek és stílusuk igen eltérő még is nagyon megfog a munkájuk. Takeshi sötét, realisztikus ábrázolása eleve közel áll hozzám, Kubo pokoljának ábrázolása viszont egyenesen lenyűgözött, beleszerettem nincs mese, sőt meg is ihletett.



Szóval megihletett... csak remélhetem, hogy nem röhögi ki senki, ugyanis ez az első komolyabb akvarellképem, eddig ugyanis csak gyümölcsöket és köcsögöket festettem azt se ekkora részlesességgel és abból is csak hatot-hetet. De legalább látom a hibákat rajta és tudom mire kell figyelni :3

Majdnem kreatív

Egy gyors reklám. Nem rég átvettem anyától a blogjának szerkesztését, amíg beletanul a dolgokba. Mivel pedig nincs hangulatom 2szer posztolgatni ugyanazt így javaslom nézzétek meg, ugyan még nincs túl sok minden rajta, ötleteket meríteni azért már lehet. Például a lolitás karszalagból és a koponyás mézeskalácsból. :3



Karácsonyra hangolódva

Az előzőposzt folytatásaként, legalábbis ami a "történt pár dolog"-ot illeti tegnap voltam Bigával karácsonyivásárba. Első utunk a széchenyi térre vezetett ott is a kürtöskalácsoshoz, elnyamogtunk egy-egy fahéjasat, élvezve, hogy egy darabig melegítette a kezünket. Azért megjegyezném, hogy én a sima kürtöskalácsot szeretem, de olyan úgy látszik már nem létezik, mivel csak is ízesített volt. Evészet közepette végigvonultunk az idén is kicsit kínai piacosra emlékeztető vásáron, belegyalogolva egy két képbe, a fotósbácsik legnagyobb örömére... Azért a kézzel készült édességek és a sajtos pult idén is megmozgatta a fantáziám, de a pénztárcámra való tekintettel csak gondolatban vetettem bele magam.
Végigérve aztán irány a Dóm tér, hisz ott nem olyan bóvlis az egész és a forralt bor is ízletesebb általában. Rám oly jellemző módon kesztyűt úgy ahogy van elfelejtettem vinni így már kisebb fagyási sérülésekkel küszködtem mire odaértünk (pedig nem túl nagy táv). Oviscsoportokon átkommandózva magunkat végül csak elértük a forralt bort, ahol elvileg le lettem kamerázva... ( kérdem én, engedélyt ilyenkor nem kell kérni az illetőtől? -.-"). A fagyási sérülésem pedig átment égésibe... szerencsére semmi hólyag, de azért még ma is fáj... Tanúság: fél percnél tovább ne tartogass forralt boros műanyagpoharat. Aztán megálltunk a tűznél is melegedni és nagyon nehezen akaródzott elindulni.
Ami a fura, hogy egészen karácsonyi hangulatom lett pedig általában még 24-én sem igazán fog el. Egyik barátom szerint a sims social karácsonya miatt, szerintem inkább a kürtöskalács és a forralt bor hatása, de hát kinek mi az ünnepi XD
Túlvágyunk már advent első vasárnapján sőt lassan már a 2. gyertyát gyújtjuk a koszorún. Idén is én gyártottam az adventi koszorút, igaz most magamnak külön nem csináltam, hisz úgy se gyújtok meg egy gyertyát sem. A tavalyi koszorúra szánt gyertya idén végre érvényesülni tud. Nem mondhatnám, hogy agyoncsicsáztam a dolgot sőt mondhatni elég puritán lett hisz 2 narancssárga szalag pár fenyőág egy kis toboz és gömb, meg a gyertyák. De valahogy úgy éreztem több minden nem is kell rá, hisz a kevesebb néha több :3. Azért egy ajtó díszt is kiráztam a kisujjamból, hogy még se az őszi faleveles pompázzon kint karácsonykor.



Összeomolva de bizakodva :3

Minden bejegyzésnél megfogadom magamnak, hogy az adott hónapban igen is megpróbálok, minél érdekesebb és minél több posztot írni. Mint láthatjátok azonban, nem sokat ér a magamnak tett fogadalom és a lustaságom felemészt.
Mióta nem írtam történt pár dolog, először is a suli... Nos mivel idén sem szerettük meg egymást így úgy döntöttem könnyes búcsút veszek a szakomtól végleg és egyenlőre az egyetemtől is. Szóval most keresem a melót és bár se szakképesítésem se gyakorlatom, azért a reményem él és talán feltudok kutatni valami kapcsolatot, hisz valljuk be kapcsolatok nélkül manapság nem igen lehet állást találni. Természetesen a tanulmányaimat nem akarom ennyiben hagyni, ha egyetemet nem is de valami OKJ-s cuccot jó lenne elvégezni. Jó pár hétig ki voltam borulva miatta és még most sem tettem egészen túl magam rajta, de nagymamám sokat segít, hisz támogat és szerinte is így lesz a legjobb. Anya pedig (ugyan nem mondta) nyilván csalódott, azért ő is egyetért. Apa pedig... nos ő abban sem vagyok biztos, hogy tud bármit is a dologról, mostanában ugyanis igen csak eltávolodtunk egymástól... De csak lesz valahogy :)