2011. augusztus 16., kedd

"és most a királynő átváltozik csigává"

Egy héttel ezelőtt komoly 5 napra kihoztam falura 8 éves unokatesómat. De a gép problémái miatt nem nagyon tudtam élménybeszámolót írni, pedig volt élmény nem is kevés. Először is meg kellett bírkóznom azzal, hogy minden napra ki kellett találni valami programot, hogy ne a nyüves panelba kuksoljunk egész nap hisz nem azért hoztam ki. Persze már a 2. nap kifogytam az ötletekből, de azért elvoltunk egy csomót sütöttünk, főztünk, ami ugyan benti program de enni csak kellett valamit, voltunk mamámnál, ahol elhintázgattunk, meg lefosztottuk a szőlőtöveket XD Lefekvés előtt pedig minden nap néztünk valamit, pl új Micimackó film, Mazsola és Tádé, vagy pl lifenetwork-ön amint épp egy gyereknek magyarázzák hogy "Kaki bácsi szeretne kijönni" XD.



Aztán játszótérre is szinte minden nap lementünk, első nap libikókáztunk, hát nem vagyunk pont egyensúlyba..., szóval kisebb kardiónak betett XD meg megépítettük közösen életem első homokvárát, és mivel találtam agyagot (unoka tesóm szerint lehet kutyaszar...)csináltunk bele agyagfigurákat is, punnyadó királyt, csiga királynőt, lázadó katonát, hős lovagot, dzsungáriai giga kacsát, pápua udvari bolondot, félős szakácsot, szörnyet és lovashintót, sőt még egy trágyadombot is a konyha mellé XD





Csináltunk illatpárnát is, na "nem" neki, hanem Alvósnyuszinak, aki egyébként egy rózsaszín plüss nyúl aki fiú, azt hiszem ezen soha nem teszem túl magam... De legalább Fidó (alvós)kutyámmal jól összehaverkodott.
Na szóval elvan a gyerek ha játszik. Azért fura is volt meg fárasztó, egy 8 évessel összezárva a nap 24 órájában és nem csak punnyadni a gép előtt és élvezni hogy kiszívja az agyad. Azért azt is meg kell hagyni, hogy igen tanúságos is volt. (Baj ha még jobban elment a kedvem a gyerekvállalástól? XD)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése