2010. november 23., kedd

Egy senkinek érzem magam, akiből soha nem lesz semmi. Álmodni akarok, az egész életemen át, utálom a valóságot, utálom, hogy egy senki vagyok és, hogy túl gyenge és tehetségtelen vagyok ahhoz , hogy tegyek ellene. Utálom ami körülöttem folyik, utálom amit látok és utálom, hogy nem teszek ellene. Utálom magam, hogy egy senki vagyok, utálok mindent ami van és ami nincs. Utálom, hogy ilyenkor szinte semmit nem tudok megbecsülni. Utálom... Utálok gyenge lenni...
Még is, mit csinálok? Egyre jobban süllyedek el benne, valami perverz módon élvezem, hogy szenvedek, hogy lassan tönkre teszem magam, hogy a senkiből egy még nagyobb (vagy inkább kisebb) senkit csinálok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése